Donald Trump volt amerikai elnök a CPAC Hungary 2024 rendezvényre küldött videóüzenetében arról beszélt, hogy mi, konzervatívok mindennap azért harcolunk, hogy megőrizzük a kultúrát, a szuverenitást és fenntartsuk a szabadság, a család és a mindenható Istenbe vetett hit időtálló értékeit. Azt hiszem, ennyi elég is egy woke-ideológiától átmosott agyú globalista libernyáknak, hogy kiverje a víz, és tudatmódosító szerei után kapkodva elkezdjen a világvégéről delirálni.
Ha még azt is hozzátesszük, hogy a közelgő amerikai elnökválasztás legnagyobb esélyese kiemelte, elnökként büszke volt arra, hogy együtt dolgozhatott a magyar miniszterelnökkel, aki egyébként nagyszerű ember, és a barátjának nevezte, akkor borítékolhatóan maradandó károsodást szenvednek mindazok, akik idáig körbehazudozták a világot Orbán Viktor elszigetelődésének bugyuta meséjével. A konzervatív akciókonferencia idei rendezvényének legfőbb üzenete éppen az, hogy nem vagyunk egyedül, és összefogva olyan erőt tudunk felmutatni, amely gyökeresen változtathatja meg az önsorsrontó és önfelszámoló nyugati világ történetét.
Magyarország csak abban számít magára hagyott szigetnek a libernyák őrület tengerében, hogy itt négyszer egymás után alkotmányozó többséget tudott szervezni egy pártszövetség a nemzeti, konzervatív, keresztény politika mögé, míg máshol a még mindig túlságosan erős progresszív liberálisok meg tudták akadályozni, hogy elvbarátaink kormányt alakítsanak, hiába nyerték meg a választásokat. De jól látszik szerte a világban, hogy kezd felnyílni az emberek szeme, egyre kevésbé hisznek a lázálmok gyötörte társadalommérnökök ember- és életellenes törekvéseinek rájuk erőltetett igazában, és mindenütt felértékelődik a konzervatív politika.
Nem a háborúra, nem a migrációra és nem a genderpropagandára, így foglalta össze Orbán Viktor ennek a politikának a lényegét, és erre rímelt Donald Trump gondolatmenete is, amikor úgy fogalmazott: amíg egységesek maradunk az elveinkhez hű víziónkban, és félelem nélkül védjük értékeinket, addig a konzervatívok meg fogják nyerni a csatát, hogy megmentsük civilizációnkat a kommunistáktól, marxistáktól és fasisztáktól, és visszaállítsuk a konzervativizmus uralmát. Nem lesz ez egyszerű, nem lesz könnyű sem.
Ahogy a magyar miniszterelnök vázolta, a balliberális globalisták módszere ugyanaz ellenünk, mint amit a kommunisták létező szocializmusnak hazudott pállott szagú diktatúrájukban megtanulhattunk. Először az ellenkezőjére fordítják a normális jelentését, aztán megbélyegzik azt, aki nem hajlandó magáévá tenni az új felfogást, veszélyes, biztonsági kockázatot jelentő személyeknek nyilvánítják őket, ezért a legdurvább eszközök bevetését is megengedhetőnek tekintik az elhallgattatásukra.
A propagandistáik segítségével virtuális megsemmisítő akciót indítanak például a médiában, minden politikai manipulációt jogi köntösbe öltöztetnek, végül a hatóságok bevonásával próbálják az így lejáratott és elhiteltelenített embereket kiiktatni. Mindezt azért, mert nem tetszik nekik, hogy meg akarjuk védeni országunkat, hogy nem alkalmazkodunk a bevándorlókhoz és hogy ragaszkodunk a hagyományos családmodellhez – mondta Chad Wolf, az America First Policy Institute elnöke a CPAC Hungary pénteki napján.
További A Helyzet híreink
Egy másodpercre se vegyük tehát komolyan annak az Európai Parlamentnek egyetlen döntését sem, amelyik utolsó ülésén is azzal volt elfoglalva, hogy a büszke és harsány hazaárulóink hazugságain alapuló elítélő határozatot fogadjon el ellenünk. Ne feledjük soha, szerintük a férfiak is szülhetnek. De bő negyven nap múlva elküldhetjük majd őket oda, ahová én gondolom.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezBölcsők háború idején
Aki nem áll be a sorba, azt a mai felfokozott indulatok mellett a műtőasztalra lövik.
Megőrültek a svédek is
A svéd vezetés teljesen megőrült a terjedő háborús pszichózis mérgező hatásától, önfeladásban utolérte Németországot, és feltétel nélkül az amerikai érdekek kiszolgálójává vált.
Lövés Szlovákiában
Ehhez is hozzá kell szoknunk. Közép-Európában megjelentek a gyilkosok.
Berezelt a vitától
A minap Hévízen, Zalaszentgróton és Zalakaroson már csak néhány messiásváró lézengett Magyar Péter utcafórumán.
Véleményváró
Tovább az összes cikkhezAz ABBA-tól a nem bináris senkiig
Menetelünk az atomháborúba
„Mit röhögtök, magatokon röhögtök!”
Pillanatképek a tébolyult Európából
A szerző további cikkei
Tovább az összes cikkhezMegőrültek a svédek is
A svéd vezetés teljesen megőrült a terjedő háborús pszichózis mérgező hatásától, önfeladásban utolérte Németországot, és feltétel nélkül az amerikai érdekek kiszolgálójává vált.
Pillanatképek a tébolyult Európából
Nincsenek határok, de azért haljunk meg az ukrán területi integritásért.
Ez eddig a legnagyobb átverés
Nem lesz attól igazabb a baloldali mantra, ha Magyar Péter mondja.
Mindannyian békét akarunk
A háborús pszichózisban szenvedőket, az uszítókat el kell zavarni az uniós közéletből.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Magyar Péter hívő emberek elleni őrjöngése csak a kezdet: szerinte a templomi menet tagjai provokálták őt - videó
Az összes pénzét ellopják, ha felveszi a telefont, amikor erről a számról hívják
Házasság első látásra: titokban ellenőrizték Andrist, mennyire ellenszenves a való életben
A svédek még mindig biztosak benne: 251 ezer magyar életét megmenthették volna, ha az EU hagyja
Jön a megújulás: ennek a négy csillagjegynek fordulatot ígér a nyár
Erre tessék gombot varrni, Magyar úr! Az Európai Bizottságnak pedig ezúton is hálásan köszönjük
Ennyi volt, huszonöt év után eltűnik Magyarországról a híres amerikai étteremlánc
Serie B: a szünet előtt, illetve után lőtt gólokkal került közelebb a feljutáshoz a Palermo
Azonnali intézkedést rendelt el a Nébih, nagyon megbetegszik, ha ezt a táplálékkiegészítőt elfogyasztja
Újabb orosz üzenet érkezett a Robert Fico elleni merénylet után
Ez gyors volt: az Alkotmányvédelmi Hivatal elé került Szijjártó Péter és a 444 csörtéjének ügye
Oroszország kész bevonulni Lengyelországba is, ha védelmi érdekei megkívánják?
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhezBölcsők háború idején
Aki nem áll be a sorba, azt a mai felfokozott indulatok mellett a műtőasztalra lövik.
Megőrültek a svédek is
A svéd vezetés teljesen megőrült a terjedő háborús pszichózis mérgező hatásától, önfeladásban utolérte Németországot, és feltétel nélkül az amerikai érdekek kiszolgálójává vált.
Lövés Szlovákiában
Ehhez is hozzá kell szoknunk. Közép-Európában megjelentek a gyilkosok.
Berezelt a vitától
A minap Hévízen, Zalaszentgróton és Zalakaroson már csak néhány messiásváró lézengett Magyar Péter utcafórumán.